Közösségi tevékenység / sport

2018-10-15

Véradás – 50!

2018. október 15-én már 50. alkalommal vettem részt véradáson. Fontosnak tartom, hogy mind a nyomozó iroda vezetőjeként, mind magánszemélyként tevékenyen részt vállaljak embertársaink megsegítésében.
2018-09-19

Az internet használat során felmerülő veszélyhelyzetek

2018.09.19-én a magánnyomozó iroda vezetőjeként örömmel tettem eleget a kecskeméti Hírös Agóra Tudásközpont felkérésének, ahol az e-ügyintézés tanfolyam résztvevői részére tartottam előadást az internet használat során felmerülő veszélyhelyzetekről és ezen helyzetek minimalizálásáról, megelőzéséről.
2018-09-08

Bocskai Portya 2018

Teljesítménytúra napló: Hogy miként is keveredtem el a Bocskai Portya elnevezésű 70 km-es katonai teljesítménytúrára? Egy fiatal katona barátom invitálására mentem el, aki „csak keresem a kibúvókat” című gondolattal befolyásolt engem. Hárman voltunk Kecskemétről, mi […]
2018-09-01

Sárkányhajó Verseny – Kecskemét

2018. szeptember 1-én a Thomas The Dragons sárkányhajós csapat tagjaként a Kecskeméten rendezett városi sárkányhajó versenyen első helyezést értünk el. Közzétette: Kovács József – 2018. szeptember 1., szombat
2018-07-26

Rádió88

2018 július 26-án örömmel tettem eleget a szegedi székhelyű Rádió88 felkérésének és egy kötetlen rádiós beszélgetés keretein belül mutattam be a hallgatóknak a magánnyomozói szolgáltatást.
2018-07-14

Verőce Éjszakai Ultra Trail 2018

Versenynapló: 2018. július 14-e 00.00 óra, Verőce Éjszakai Ultra Trail 50 km 1600 m szintkülönbség a Börzsönyben. Már 13-án 22 órakor megérkeztem a rajt helyszínére, ahol olyan futókkal találkoztam többek között, mint a 6x-os Kört […]
2018-05-05

Nagymaros Ultra Trail 2018

2018.05.05-én 26-an indultunk a Nagymaros Ultra Trailen. Nem lettem ultra 🙂 Megevett a Börzsöny! 🙂 55 km +1500 méter szintkülönbség. Klassz érzés volt ott lenni. 28 km-ig jól éreztem magam, aztán a térdem megadta magát, mivel szintidőben […]
2018-03-25

Vértes Terep Maraton 2018

2018.03. 25-án részt vettem Vértes Terep Maratonon. Pár gondolat a versenyről. Nem finomkodok. Amiért jöttem, azt jól meg is kaptam! 🙂 Lesz..tam, hogy taknyosan, kötőhártya gyulladással és óraállítással – hogy az isten áldja meg, aki ezt az […]
2018-03-04

Gánt Trail terepfutóverseny

Részt vettem  Gánton 2018. 03. 04-én -4 c fokban  megrendezett  Gánt Trail terepfutóversenyen, amely 25 km. hosszúságú volt +500 méter szintkülönbséggel.
2018-01-21

Kecskeméti Violin Maraton 2018

2018 január 21-én részt vettem Kecskeméten Violin Maratonon, amely 21 kilométer  távú volt.  
2018-01-01

Szigligeti Újévi Balatoni Csobbanás 2018

#SzigligetiÚjéviCsobbanás #2018január1 Már 7. alkalommal rendezték meg e rendezvényt, amire idén már több mint 500 lelkes fürdeni vágyó regisztrált, s közösen hozták ki a polgármester által, karácsonykor elhelyezett karácsonyfát a Balatonból. 2018. január 1-én részt […]
2017-11-18

XXII. Dobogókői Hegyi Maraton 2017

2017. 11. 18-án  részt vettem  a  XXII. Dobogókői Hegyi Maraton futóversenyen, amely    36 km  hosszúságú volt + 1436 méter szintkülönbséggel, sajnos szintidőn kívül sikerült csak teljesíteni,  amely szintidő 5 óra volt. Egy gondolat a versennyel […]
2017-10-22

Mátra Trail terepfutóverseny 2017

Részt vettem 2017. 10. 22-én a Mátra Trail terepfutóversenyen, amely 19 km. hosszúságú volt +750 méter szintkülönbséggel. Sikeresen teljesítettem kalandosan, bukással lejtmenetben!
2017-10-01

Lions Egyesület jótékonysági futása

2017. október 1-én a Magánnyomozó Iroda képviseletében részt vettem a Lions Egyesület által szervezett jótékonysági futáson, amely a vakok és gyengén látók megsegítésére szerveződött.
2017-08-26

Két VÁR futás Hollókőn

Részt vettem a 2017. augusztus 26-án megrendezett 26 kilométeres távú Két VÁR futáson Hollókő-Szécsény-Hollókő útvonalon
2017-08-16

Máltai Szeretetszolgálat – előadás

A Magyar Máltai Szeretet szolgálattól ismét megtisztelő felkérést kaptam a magánnyomozó iroda vezetőjeként. A felkérés előzménye, hogy elszaporodtak az utóbbi időben hajléktalanok által, illetve sérelmükre elkövetett bűncselekmények. E témakörben kerül sor 2017. augusztus 16-án bűnmegelőzési […]
2017-08-05

Perzselő dombfutás

Részt vettem 2017. augusztus 5-én a Kecskeméten megrendezett Perzselő dombfutáson.
2017-06-20

V. Trizoli Jótékonysági futás

Részt vettem 2017. június 20–án az V. Trizoli Jótékonysági futáson Kecskemét-Kiskőrös útvonalon.
2017-05-20

20. Kékes csúcsfutás

Részt vettem 2017. május 27–én a 20. Kékes csúcsfutáson, Mátrafüred-Kékestető 11.600 méter hosszúságú útvonalon.
2017-05-08

A 46-os szám bűvöletében

2017. május 8.-a a 46-os szám bűvöletében. 46 esztendősen 46. véradás.
2017-04-30

Bakonyrun hegyi akadályfutás

2017. április 30. – Legyőztem a szurdokot. Bakonyrun – Jásd 10 kilométeres hegyi akadályfutás
2017-04-10

Máltai Szeretetszolgálat – előadás

A nyomozó iroda vezetőjeként megtisztelő felkérést kaptam a Kecskeméti Máltai Szeretetszolgálattól. A felkérés szerint 2017. április 10-én a szolgálat dolgozóinak és önkénteseinek számára, a hivatásuk és szolgálatuk teljesítése során felmerülő veszélyhelyzetek minimalizálásáról, megelőzéséről tartsak bűnmegelőzési […]
2017-04-02

Futni „kék” jótékonysági futás az Autizmus világnapján

Részt vettem a 2017. április 2–án az Autizmus világnapján tartott Futni „kék” jótékonysági futáson.
2016-10-22

Spartan Race

2016-10-22-én egy újabb kihívásnak tettem eleget. A Spartan Race akadályfutó versenysorozatban vettem részt a Spartan Race Super Tokaj versenyen. A verseny kiírása szerint 13 km+ és 25+ akadálynak volt jelezve. A verseny valójában 17 kilométeres […]
2016-09-10

Adakozz és fuss!

2016. szeptember 10-én a Magánynyomozó Iroda képviseletében részt vettem a Lions Egyesület által szervezett jótékonysági futáson, amelynek célja az SOS Gyermekfalu részére gyűjtendő támogatás volt.
2016-06-12

4. Trizoli Jótifuti Kecskemét-Kiskőrös

2016. június 11-én ismét részt vettem a Trizoli Jótifuti jótékonysági futóversenyen. Bővebben az eseményről: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/sport/jotifutiztak-hogy-segitsenek-669554
2016-04-02

Futni-kék! az Autizmus Világnapján

2016. április 2-án, az Autizmus Világnapján elindultam a Futni-kék! jótékonysági futáson.
2015-09-12

Adakozz és Fuss az SOS Gyermekfaluért

  2015. szeptember 12-én ismét egy jótékonysági futóversenyen vettem részt: Adakozz és Fuss az SOS Gyermekfaluért.
2015-06-07

Kovács József magánnyomozó ejtőernyős tandemugrása

Ezt is megcsináltam!
2015-05-23

3. Trizoli Jótifuti Kecskemét-Kiskőrös

2015. május 23-án ezen a  nagyon jó hangulatú jótékonysági futáson vettünk részt. Örülünk, hogy mi is segíthettünk a rászorulóknak.
2015-03-14

Mosolygó Jótékonysági Sportnap

2015. március 14-én 22 km-t futottam Jászszentlászlón a Mosolygó Jótékonysági Sportnapon.
Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.