Figyeljünk az idősekre!

Mai téma, amit érinteni kívánok: az idős emberek helyzete a tanyavilágban. Bács-Kiskun megye és ezen belül Kecskemét és környéke rendelkezik országunkban a legnagyobb tanyavilággal. Sokunknak élnek még nagyszülei, és nyilván vannak, akik még mind a mai napig a tanyavilágban élnek.

Milyen veszélyhelyzetek alakulhatnak ki? Mit tehetünk értük?

Tudni kell, hogy az idősebb emberek, akik falun és tanyán élnek, sokkal vendégszeretőbbek, bizalmasabbak, mint mi – városban élők. Gyakran ezt használják ki azok a bűnözői körök, akik besurranással vagy trükkel bejutva a lakásba, házba jobb esetben csak értékeket visznek el. Sajnos több olyan eset is volt a közelmúltban, ahol az elkövető a tanyára bejutva bántalmazta az ottlakókat, sőt előfordult még ennél súlyosabb eset, amikor emberölés is történt.

Kézenfekvő megoldásnak tűnhet a mai felgyorsult világunkban a mobiltelefon, de ne felejtsük el, hogy az idősek ezek kezelését nehézkesen teszik, és gyakran, amikor segítségre lenne szükség, leblokkolva nem is tudják használni.

Gyakori eset, hogy illegális vásárosok, vasgyűjtők járják a tanyákat. Ezek a személyek is alkalmasak lehetnek arra, hogy felmérjék ki hogyan, milyen körülmények között él. Hívjuk fel az idősek figyelmét, ne engedjék be őket!!! Ha egyedül él is valaki a tanyán, ilyen esetben is kezdje el szólítani a társát, ezzel is mutatva, hogy nem egyedül él!!! Amennyiben ilyen személyeket észlel, ezt mihamarabb jelezze a rendőröknek, polgárőröknek, tanyavédelmiseknek.

A családtagok első és legfontosabb feladata, hogy lehetőség szerint tájékoztassák az időseket arról, hogy mi történik a világban manapság, milyen bűncselekményeket követnek el idősek sérelmére. Sajnos már nem elég az, hogy naponta meglátogatjuk őket, hiszen az elzárt életmódjuknak köszönhetően a nap 24 órájában ki vannak téve veszélyhelyzeteknek. A személyes kapcsolattartás mellett fontos a napi többszöri telefonon történő kapcsolatfelvétel is.

Tehát fontosnak tartom, hogy a mai világunkban – amikor a “jószívünk” által néha hamarabb segítséget, támaszt nyújtunk vadidegen embernek a világ másik oldalán, mint a fel nem mért veszélyhelyzetnek kitett közvetlen családtagunknak vagy szomszédunknak – figyeljünk oda egymásra és az idősekre!

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.