Bűnügyi tapasztalataim során a vagyon elleni bűncselekmények között a betöréses lopás az, amit a család nehezen tud feldolgozni! Idegen a lakásban! Gyakran ekkor szembesülünk vele, hogy intimitásunk és a házam a váram mítosz összeomlik. |
Hogyan védekezzünk ez ellen? Az általános vélekedés, hogy egy zár nem zár. Azaz otthonunk ajtaját minimum két zárral szereltessük. A zárszerkezetek egyike legalább hevederzár legyen, ha lehet kettőnél több ponton záródó. Mindez mit sem ér, ha a lakáskulcsunkat bárkinek átadjuk. Éppen ilyen jellegű betöréses lopás bűncselekmény vonatkozásában folytatok jelenleg is nyomozást. Előfordulhat olyan esemény, amikor az elkövető a táskát tulajdonítja el, és abban benne vannak az igazolványok, továbbá a lakáskulcs is. Itt szeretném felhívni a figyelmet egy szinte 10 emberből 10 által elrontott általános reakcióra. Gyakori hiba, hogy ezután először a rendőrségen tesz feljelentést a sértett ezáltal időt hagyva az elkövetőnek, aki az igazolványok adatai alapján a megszerzett lakáskulccsal a lakásba be is tud jutni. Mi a megoldás? Azonnal intézkedjünk arról, hogy valaki otthon tartózkodjon, ezután tegyünk feljelentést. További feladat a komplett zárszerkezetek cseréje. Tévhit, hogy családi házak esetében a kutya elégséges lehet a védelemre. Sajnos több tapasztalat is van arra, hogy a kutyákat az elkövetők mérgezett étellel beetetik. Mindenféleképpen hasznos lehet riasztóberendezések alkalmazása, és akár a távőrszolgálati szolgáltatásba való csatlakozás. Fontos azonban megjegyezni, hogy tökéletes biztonság nincs. Minden általunk megtett védelem csak megnehezíti a cselekmény végrehajtását. Bármilyen releváns eszközzel a célunk az, hogy az elkövetőnek minél nehezebb és minél több időbe kerüljön a lakásba való bejutás, amely sikeres esetben a bűnöző lebukásához vagy bűncselekmény elkövetésétől való eltántorításához vezet. Köszönöm a figyelmüket! Következő alkalommal a gépkocsi lopás bűncselekmény megelőzésével kapcsolatosan szeretnék tanácsot adni. Addig is várom kérdéseiket, észrevételeiket. |
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.