Vértes Terep Maraton 2018

2018.03. 25-án részt vettem Vértes Terep Maratonon.

Pár gondolat a versenyről. Nem finomkodok. Amiért jöttem, azt jól meg is kaptam! 🙂 Lesz..tam, hogy taknyosan, kötőhártya gyulladással és óraállítással – hogy az isten áldja meg, aki ezt az óraállítást kitalálta – indultam neki ennek a 39 km +1005m szintemelkedésű Vértes Terep Maratonnak. Reggel 0 fok a hegyeken hó és jég -1 fok. Ahogy haladt a nap úgy kelt fel a szél és picit enyhébb lett az idő és bizony megérkezett a dagonya. A lejtmenetben, mit volt mit tenni, ismét seggeltem egy egészségeset, de mivel a hátsó fertályom párnázott, így nem fakadtam sírva. Lecsutakoltam a sarat magamról, vagy csak még jobban összekentem magam, mindegy is, aztán uzsgyi tovább. Pár várromot is láttam, de a nagy igyekezetemben már nem volt értekezésem gyönyörködni. 30 kiliig egész jól toltam, az utolsó 9 kilométer az pedig szinte csak lejtmenet volt, de nem esett jól. Mindenkinek ajánlom ezt a versenyt, aki mazohista! Hozzáteszem a szervezés szuper volt és nem tévedtem el! 🙂 Még valami: a verseny végére meg is gyógyultam, nem volt idő nyafogni! Kiizzadtam!


Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.