Mai cikkemben az információs forradalom veszélyeire hívnám fel a figyelmüket. Főként a közösségi oldalakra, és azok használtára gondolok.
Hazánkat is elérte, sőt magával rántotta az a világtrend, hogy internetes közösségben éljük a szociális életünket egy részét. Magyarországon régebben az iwiw, mára a facebook a közösségi oldalak közül a legnagyobb látogatottságú, továbbá népszerű még a Twitter, a megosztó portálok (pl. YouTube, flickr), a Google+ (a Google közösségi oldala) sikeréről pedig sokmilliós beruházás gondoskodik.
Bevett szokás, ami a hiba forrása is egyben, hogy minden szennyesüket kiteregetik az emberek. Többször előfordul az is, hogy személyes adataikat és fényképeiket, privátkapcsolataikat válogatás nélkül megosztják mindenkivel. Ezeket az oldalakat mind a hatóságok, mind mi magánnyomozók, és sajnos a csalók is előszeretettel használják. Nem is gondolnák, hogy egy emberről mennyi információt meglehet tudni legálisan csak ezeknek az oldalaknak a figyelésével!
Leginkább fiatalok által elkövetett baklövés, hogy olyan személyes tartalmakat tesznek fel magukról, melyek nem előnyős oldalukról mutatják meg magukat a világ számára. Sajnos ezzel szembesülnek, amikor pályaválasztás során pályáznak egy munkahelyre, és meglepve tapasztalják, hogy nem veszik fel őket, pedig minden adottsággal és készséggel rendelkeznek az adott munkakör ellátására. Az eszükbe sem jut, hogy a beadott önéletrajzi adatok alapján a humánerőforrás managerek a közösségi oldalakban is bányásznak.
Elsősorban hölgyekre jellemző az, hogy intim fényképeket is feltesznek magukról, és ezek a fényképek önálló életre kelnek a hálón. Több ügyfelem panaszkodott már nekem arról, hogy a közösségi oldalakon zaklatják. Előfordult olyan eset is, hogy a közösségi oldalon lévő fényképpel és személyes adattal visszaélve illetéktelenek beregisztráltak különféle társkereső oldalakra, illetőleg különféle csalásokat követtek el.
Meggondolatlanság az is, hogy a közösségi oldalon közlik nagy nyilvánosság előtt, hogy elutaznak, sőt még azt is, hogy hová. Ez egy betörő számára maga a Heuréka. Van idő és lehetőség bejutni a prédává vált lakásba. Veszélyforrás az is, hogy a mai felgyorsult és modern világunkban már mindenki olyan mobiltelefont használ, mely internet hozzáféréssel is rendelkezik: a telefont elveszítve, vagy esetleg ismeretlen személy által eltulajdonítva hozzáférnek illetéktelenek az internetes adataikhoz. Ugyanis mindenki magával hordja telefonkészülékét, és kényelmi szempontból sok ember úgy állítja be, hogy az e-mailekre és a közösségi oldalakra jelszó nélkül azonnal fel tud csatlakozni.
Nyilvánvalóan szórakoztató és esetenként fontos lehet a közösségi oldal használta, hiszen könnyebb kapcsolatot tartani így egymással, és a távolságok eltűnnek, ennek ellenére arra kérek minden felhasználót, hogy mindig gondolja meg, milyen adatot közöl magáról, milyen fotókat oszt meg a nyilvánossággal.
Köszönöm figyelmüket. Várom továbbra is észrevételeiket és kérdéseiket.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.