Párkapcsolati ügyek

A párkapcsolati ügyek feltárása nagyfokú körültekintést igényel, hiszen a megbízó magánéletébe idegen személy, jelen esetben magánnyomozó nyer betekintést. Joggal elvárható, hogy az így megszerzett információ bizalmas maradjon.

A sajátságos munkafeladatból adódóan, a megbízó érdekében és védelmében, több olyan helyiség áll a rendelkezésemre, melyek nem utalnak magánnyomozói tevékenységre, ezáltal biztonságos nyugodt körülmények közötti tárgyalásokat tesznek lehetővé.

Magánnyomozó segítségét igénybe véve diszkréten megbizonyosodhat arról, hogy esetleges gyanúja helytálló, így döntési helyzetbe kerül, és a döntés az Ön kezében van. Előfordulhat az is, hogy gyanúja téves, félreértésen alapul. Az így megszerzett információ birtokában ismét bizalommal fordulhat párjához, ezáltal megmentve kapcsolatukat.

A párkapcsolati ügyek másik kategóriájába tartoznak a válóperes ügyek un. "piszkos" válások, ahol a házastársak egyik tagja a vagyonközösség megszüntetése során a közösen megszerzett vagyont megkísérli társa elől elrejteni, kimenteni.

  • Házastársak, élettársak közötti vagyonmegosztást megelőző ingatlanok, ingóságok (járművek) a családi vagyonból való kimentésének felderítése, ezen ingóságok megtalálása.

Magánszemélyek leinformálása:

  • Életvitel

  • Vagyoni helyzet

  • Személyes kapcsolatrendszer

Üzleti alapon történő leinformálás

Felhívom a tisztelt megbízó figyelmét, hogy a jogszabályi háttér nem teszi lehetővé hivatalos személyek vonatkozásában végzett magánnyomozást, ezért ilyen jellegű megbízást nem áll módomban teljesíteni!

ÉRDEKLŐDIK?

LÉPJEN VELÜNK

KAPCSOLATBA!

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.